Bogár Maya Blog

„Az élet megy tovább, a gyerekek kirepülnek” - ilyen és ehhez hasonló közhelyeket puffogtatunk a kamaszok láttán, de gondolunk-e arra, hogy valójában mi van emögött? 

Neked vannak gyerekeid? Mennyi idősek? Én több mint 18 éve vagyok anya, szóval nem csak szakmai szemmel tudok kapcsolódni a leválás témájához szülői szempontból.

A kamaszkor valójában egy olyan út, ami a szülőkről való leválást segíti. Nem mondanám sima, komfortos útnak, de ezek a kanyarok és hullámvölgyek segítenek abban, hogy meglásd, megértsd azt a folyamatot, amelyben a gyermeked önállóvá érik, saját értékrendet igyekszik kialakítani és a te szereped is megváltozik közben. Ez a távolságtartás és a kapcsolat kölcsönösségének hiánya sok esetben sérelemként érint minket, szülőket. Megjelenhet a szomorúság és féltékenység is bennünk. Nehéz ezeket az érzéseket levetkőzni, miközben a gyermek magánéletének és önállóságának tiszteletben tartása a feladat. Sok szülővel találkoztam – akár újrakezdés témában is -, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel, a saját szerepükkel, a saját felszabadult idejükkel, a változásra hívó párkapcsolatukkal. Azoknak a szülőknek, akiknek az identitása csupán a szülői szerepeikre szűkült, meglehetősen nehéz dolguk van ebben az időszakban.

Hogyan készülök én szülőként a leválásra? Évek óta, tudatosan. Az újrakezdés elszántságával, kíváncsiságával. Hogyan születhet meg egy új anya? 
A legnehezebb lépés kezdetben az volt, hogy megengedjem magamnak az őszinte, fájdalmas, sok esetben negatív érzéseket. Ezek bizony léteznek, és sokszor erősen beárnyékolják a színtiszta szeretet. Előtérbe kerülésükkel és átkeretezésükkel azonban megjelenhetnek az elengedés pozitív, építő hangulatú érzései is.

Olyan új vágyakat, célokat engedtem magamhoz közel, amelyeket azelőtt nem. Mostanra ezek segítenek az önmegvalósításban. Az új, járatlan utak olyan adottságokat vagy akár hiányosságokat hoztak felszínre, amik erősen próbára tették az önelfogadásomat is. Az anyai szerep kitágítása, a segítői lét, a saját életem teljessé tétele, új közösségekhez való kapcsolódás, ezek mind biztos terepként szolgálhatnak majd a jövőben. 
Ne feledjük, hogy az anyai szerepvesztésünk mindenképpen megterhelő, ami egy hosszú gyászfolyamat bennünk. Ennek a transzformációnak a végén arra számítok, hogy egy őszinte, biztonságos háttér maradok a gyermekemnek. Első pillanattól érzelmileg és fizikailag elérhető anya akartam lenni, ez talán sosem változik. Annyiban válok új anyává, aki képes hátrébb lépni, szemlélőként örömmel, keserűség nélkül jelen lenni. 

No, és akkor a tudatosság után ugorjunk a meglepő gyakorlatra! Egyszer csak érkezik az amolyan főpróba, amikor a gyermek egy hónapra elhagyja az országot, és több mint kétezer kilométer választ el minket 30 napon át. Soha nem voltunk külön ennyi időt az elmúlt 18 évben. Aham, szuperül működik az elmélet, milyen klassz, hogy fel vagyok készülve a leválásra, el tudom foglalni magam, céljaim vannak, tudjátok!  A büszkeség is megjelenik persze, hogy magának intézte, képes rá, világpolgár, anya nélkül is…stb. Közben pedig a kezemben a mozdulat reggel, ahogy ebédet csomagolok neki, állok az előszobában a „kulcs, telefon, iratok?” mondattal, hogy útnak indítsam reggel. Az első hétvége, mikor nincs válasz a „későn jössz?” kérdésedre. Üres, rendezett szoba. A hűtőben gyűlnek az olyan élelmiszerek, amiket ő utál. Ez még csak az ötödik nap… még 25 van hátra, és ez csak a „főpróba”.

Az új Anya…. egyszer megszületik!